Translate

2011. november 22., kedd

„Sajtos” vagy olívás croissant

Saját magam által kikísérletezett recept, amennyiben más receptje, ötlete volna, minden esetben jelzem!


Hozzávalók:                      
500 g fehérjeszegény Loprofin kenyérpor       
1 zacskó szárított élesztő
1 tk. cukor   
50 g vaj
2 kk. só   
bors ízlés szerint
1 dl lp drink, vagy Loprofin tej
2,5 dl víz
gyúráshoz és formázáshoz: 1 ek. keményítő

Töltelék:
200 g Viofast növényi sajt (1,5 g a fehérje tartalma 100 grammban)

Vagy:
2-3 gerezd fokhagyma
100 g apróra vágott, magozott olíva bogyó
200 g vaj
Megszóráshoz: nagy szemű só



Elkészítése:
A fehérjeszegény Loprofin kenyérport öblös edénybe öntjük, hozzáadjuk, az élesztőt, vajat, fűszereket és fokozatosan hozzá dolgozzuk a folyadékot. Amennyiben lehetőségünk adott rá, egy éjszakára tegyük a hűtőszekrénybe, és hagyjuk állni, majd másnap folytassuk!!
A növényi sajtot reszeljük le, és a kinyújtott kör alakú tésztára szórjuk rá. Vágjuk 8 egyenlő cikkre, és csavarjuk fel a croissantokat. Ha az olívás tölteléket szeretnénk, akkor az olíva bogyót nagyon apróra daraboljuk fel, és keverjük ki a vajjal, és fokhagymával. Hagyjuk keleszteni legalább fél órán át, majd előmelegített sütőben süssük meg. 10 perccel a sütés befejezése előtt olajjal megkenjük.

A sütő hőfoka: 220 ºC
Sütési idő: 35-40 perc

Tápanyagtartalom:

  mennyiség
phe (mg)
  fehérje (g)
szénhidrát (g)
 zsír (g)
  kJ (kcal)
1 darab
25
0,6
62
3
 1155 (270)

Tej, tejtermékek tápanyagtartalma I.

Ahhoz, hogy minél alaposabban be tudjuk tartani a diétát, ismernünk kell az alap élelmiszerek tápanyagtartalmát, és elsősorban a fehérje és fenilalanin tartalmát is.
Majd következő lépésként a készételek fenilalanin tartalmával, és kiszámolásával is megismerkedünk. Mindig 100 g, azaz 10 deka tisztított termékre tüntetjük fel a mennyiségeket.

Az adatokat az alábbi nemzetközileg elfogadott tápanyagtáblázat alapján állítottam össze, a speciális magyar adatokkal kiegészítve: Nährwerttabelle für die Ernährung bei angeborenen Störungen des Aminosäurenstoffwechesls 1995).










élelmiszer/étel (100 g) phe (mg) fehérje (g) szénhidrát (g) zsír (g) energia (kcal)
camambert sajt   960 17,9 0 34 393
joghurt 1,5 %-os 190 3,6 5,6 1,6 53
joghurt 3,5 %-os 210 3,9 15,5 2,6 103
kávétejszín 15%-os  219 4,3 6,2 15 177
kefir 3,5 %-os 170 3,3 4,8 3,5 66
krémsajt 143 2,8 3,1 26,2 259
mascarpone 397 7,6 0 47 453
női tej 54 1,1 7,1 4 71
sovány tejpor 1700 35 52,7 1 374
tehéntej 1,5%-os 150 3 4,7 1,5 44
tehéntej 3,5 %-os 170 3,3 4,8 3,6 67
tejföl 168 3,3 3,9 16 173
tejszín 30%-os 120 2,4 3,3 31,7 317
trappista 1910 35,6 0 25,8 396

























































































2011. november 21., hétfő

Csőbensült brokkoli/karfiol/burgonya/pattiszon, vagy ezek keveréke 6 adag

Saját magam által kikísérletezett recept, amennyiben más receptje, ötlete volna, minden esetben jelzem!

Hozzávalók:                      
1 evőkanál olívaolaj
1 kg brokkoli, vagy 500 g brokkoli, és 500 g karfiol
1 fej vöröshagyma
300 g burgonya
2 közepes paprika       
100 g margarin
50 g fehérjeszegény Loprofin kenyérpor
200 ml lp drink tej
4 gerezd fokhagyma
2 ek. tejföl 20%-os zsírtartalmú
2 db Loprofin tojáspótló por
2 kk. vegeta
morzsolt kakukkfű
csipetnyi szerecsendió
csipet bors
2 kk. só




Elkészítése:
A zöldségeket megtisztítjuk, előfőzzük, és feldaraboljuk. Olajjal kikenünk egy tepsit, majd legalulra lerakjuk a rózsáira szedett brokkolit, burgonyát, utána hagymát, és a többi zöldségfélét. Elkészítünk egy nagyon finom ún. gratin mártást. A margarint habzásig melegítjük, majd hozzáadjuk a Loprofin kenyérport, összekeverjük, és felöntjük az lp drinkkel. Hozzáadjuk az összezúzott fokhagymát, elkevert tejfölt, ízesítjük vegetával, és legvégén adjuk hozzá a tojáspótló port. Ráöntjük a zöldségekre, és sütőben aranybarnára sütjük.

Ma már rendelkezésre áll fehérjeszegény sajt is, a tetejére reszelhetjük, és így még finomabb lesz!

A sütő hőfoka: 180 *C
Sütési idő: 15-25 perc

Tápanyagtartalom:

mennyiség
  phe (mg)
  fehérje (g)
 szénhidrát (g)
zsír (g)
  kJ (kcal)
100 g
48
1,4
28
6,1
762 (127)



Húsok, húskészítmények tápanyagtartalma

Ahhoz, hogy minél alaposabban be tudjuk tartani a diétát, ismernünk kell az alap élelmiszerek tápanyagtartalmát, és elsősorban a fehérje és fenilalanin tartalmát is.
Majd következő lépésként a készételek fenilalanin tartalmával, és kiszámolásával is megismerkedünk. Mindig 100 g, azaz 10 deka tisztított termékre tüntetjük fel a mennyiségeket.

Az adatokat az alábbi nemzetközileg elfogadott tápanyagtáblázat alapján állítottam össze, a speciális magyar adatokkal kiegészítve: Nährwerttabelle für die Ernährung bei angeborenen Störungen des Aminosäurenstoffwechesls 1995).





élelmiszer/étel (100 g) phe (mg) fehérje (g) szénhidrát (g) zsír (g) energia (kcal)
csirkehús 940 20,6 0 5,6 144
kolbász 775 15,5 0,3 25,4 292
májas hurka 560 12,4 0 41,2 446
parizer 595 11,9 0,2 18,2 212
sertéshús 1065 20,3 0,4 6,8 144
sertésmáj 975 19,5 2,5 5,3 136
szalámi 650 17,8 0 49,7 550
szalonna 450 9 0 73 693
virsli 625 12,5 0,2 20 231

2011. november 20., vasárnap

Sütőzacskóban sült zöldségek, Zöldség saslik vagy rablózöldség :-)


Saját magam által kikísérletezett recept, amennyiben más receptje, ötlete volna, minden esetben jelzem!

Hozzávalók:                           
bármilyen a diétába beilleszthető zöldség, megtisztítva, feldarabolva, esetleg előfőzve (burgonya, sárgarépa, cukkini, cékla, sütőtök, hagyma, stb.)

fűszerek (só, bors, vegeta, delikát, ízvarázs, sült krumpli fűszerkeverék, stb.)
3 ek. olaj   
hurkapálcikák, vagy papírüzletekben kapható sasliknyárs



Elkészítése:
A sütőzacskóba öntjük az olajat és a fűszereket. Elkeverjük alaposan, majd beledobáljuk a zöldségeket, és sütőbe helyezve puhára sütjük. Majd középen felvágjuk a zacskót, és megpirítjuk. Önmagában vagy párolt rizstésztával tálaljuk.



Zöldség saslik
A befűszerezett zöldségeket hurkapálcikára tűzzük, és olyan tepsibe helyezzük, melynek a peremére tudjuk ültetni a hurkapálcikákat. Sütőben pirosra sütjük.
A sütő hőfoka: 180 ºC

Tápanyagtartalom:

  mennyiség
phe (mg)
  fehérje (g)
szénhidrát (g)
 zsír (g)
  kJ (kcal)
100 g
100
2
15
0,1
294 (70)


Linkajánló:
Zöldséges pizza



Zsiradékok tápanyagtartalma

Ahhoz, hogy minél alaposabban be tudjuk tartani a diétát, ismernünk kell az alap élelmiszerek tápanyagtartalmát, és elsősorban a fehérje és fenilalanin tartalmát is.
Majd következő lépésként a készételek fenilalanin tartalmával, és kiszámolásával is megismerkedünk. Mindig 100 g, azaz 10 deka tisztított termékre tüntetjük fel a mennyiségeket.

Az adatokat az alábbi nemzetközileg elfogadott tápanyagtáblázat alapján állítottam össze, a speciális magyar adatokkal kiegészítve: Nährwerttabelle für die Ernährung bei angeborenen Störungen des Aminosäurenstoffwechesls 1995).
 
élelmiszer/étel (100 g) phe (mg) fehérje (g) szénhidrát (g) zsír (g) energia (kcal)
Flora soft margarin 0 0,1 0 80 720
kakaóvaj 0 0 0 99,5 925
libazsír 0 0 0 99,5 945
margarin 26 0,5 0,4 84 760
napraforgóolaj 0 0 0 99 890
sertészsír 0 0,1 0 99,7 948
vaj 36 0,7 0 83,2 773

2011. november 18., péntek

Tojások tápanyagtartalma

Ahhoz, hogy minél alaposabban be tudjuk tartani a diétát, ismernünk kell az alap élelmiszerek tápanyagtartalmát, és elsősorban a fehérje és fenilalanin tartalmát is.
Majd következő lépésként a készételek fenilalanin tartalmával, és kiszámolásával is megismerkedünk. Mindig 100 g, azaz 10 deka tisztított termékre tüntetjük fel a mennyiségeket.

Az adatokat az alábbi nemzetközileg elfogadott tápanyagtáblázat alapján állítottam össze, a speciális magyar adatokkal kiegészítve: Nährwerttabelle für die Ernährung bei angeborenen Störungen des Aminosäurenstoffwechesls 1995).
 
élelmiszer/étel (100 g) phe (mg) fehérje (g) szénhidrát (g) zsír (g) energia (kcal)
tojásfehérje 760 11,1 0,7 0,2 55
tojásfehérje (1 db) 243 3,6 0,2 0 17
tojáspótló por (1 db) 14 0,3 6,1 1,5 40
tojássárgája 790 16,1 0,3 31,9 377
tojássárgája (1 db) 142 2,9 0 5,7 68

2011. november 17., csütörtök

Gabonafélék, lisztesáruk tápanyagtartalma

Ahhoz, hogy minél alaposabban be tudjuk tartani a diétát, ismernünk kell az alap élelmiszerek tápanyagtartalmát, és elsősorban a fehérje és fenilalanin tartalmát is.
Majd következő lépésként a készételek fenilalanin tartalmával, és kiszámolásával is megismerkedünk. Mindig 100 g, azaz 10 deka tisztított termékre tüntetjük fel a mennyiségeket.

Az adatokat az alábbi nemzetközileg elfogadott tápanyagtáblázat alapján állítottam össze, a speciális magyar adatokkal kiegészítve: Nährwerttabelle für die Ernährung bei angeborenen Störungen des Aminosäurenstoffwechesls 1995).






élelmiszer/étel (100 g) phe (mg) fehérje (g) szénhidrát (g) zsír (g) energia (kcal)
burg. keményítő 30 0,6 83,4 0,1 361
búzadara 441 9,4 73,4 1 340
búzakeményítő 20 0,4 86,8 0,1 367
búzaliszt 658 14 67,4 1,8 342
Damin kenyér 24 0,5 57 3,4 262
Damin kenyérpor 9 0,2 87 0,2 350
Fe-mini dara 70 1,6 73 0,7 367
Fe-mini kenyérpor 70 1,6 85 0,7 367
Fe-mini pudingpor 70 1,6 85 0,7 367
Fe-mini tarhonya 70 1,6 73 0,7 367
Fe-mini tészta 70 1,6 73 0,7 367
fehérkenyér 420 7,6 47,8 1,2 237
háztartási keksz 418 7,6 74,7 11 435
kukoricakeményítő 15 0,3 86,5 0,1 367
kukoricapehely 430 7,2 79,7 0,6 357
rizs 390 6,8 77,7 0,6 348
rizs főtt 115 2 19,5 0,2 88
rizskeményítő 38 0,8 85 0 361
rozskenyér 350 6,2 47,6 1 228
zsemle 440 8,3 49,6 1,9 254

2011. november 16., szerda

Kenyérre valók, szendvicskrémek, ízesítők tápanyagtartalma I.

Ahhoz, hogy minél alaposabban be tudjuk tartani a diétát, ismernünk kell az alap élelmiszerek tápanyagtartalmát, és elsősorban a fehérje és fenilalanin tartalmát is.
Majd következő lépésként a készételek fenilalanin tartalmával, és kiszámolásával is megismerkedünk. Mindig 100 g, azaz 10 deka tisztított termékre tüntetjük fel a mennyiségeket.

Az adatokat az alábbi nemzetközileg elfogadott tápanyagtáblázat alapján állítottam össze, a speciális magyar adatokkal kiegészítve: Nährwerttabelle für die Ernährung bei angeborenen Störungen des Aminosäurenstoffwechesls 1995).






élelmiszer/étel (100 g) phe (mg) fehérje (g) szénhidrát (g) zsír (g) energia (kcal)
chilli szósz 55 2,2 15,9 10,6 168
cukkinikrém 50 1,3 9 5,5 91
karfiolkrém 50 1,5 7 6,5 92
ketcup 50 2 24,3 0,3 109
lecsó natúr 32 0,9 4,9 0,2 25
majonéz 78 1,6 1,1 81,5 744
mustár 332 8,1 6,1 12,2 167
Nutella Ferrero 284 7 54 30 520
sűrített paradicsom 83 2,3 9 0,5 50
tyúkhúsleves kocka 0 0 5,2 5,6 71
vadas pástétom 40 1 8 10 126

2011. november 15., kedd

Adalékanyagok tápanyagtartalma

Ahhoz, hogy minél alaposabban be tudjuk tartani a diétát, ismernünk kell az alap élelmiszerek tápanyagtartalmát, és elsősorban a fehérje és fenilalanin tartalmát is.
Majd következő lépésként a készételek fenilalanin tartalmával, és kiszámolásával is megismerkedünk. Mindig 100 g, azaz 10 deka tisztított termékre tüntetjük fel a mennyiségeket.

Az adatokat az alábbi nemzetközileg elfogadott tápanyagtáblázat alapján állítottam össze, a speciális magyar adatokkal kiegészítve: Nährwerttabelle für die Ernährung bei angeborenen Störungen des Aminosäurenstoffwechesls 1995).






élelmiszer/étel (100 g) phe (mg) fehérje (g) szénhidrát (g) zsír (g) energia (kcal)
citronát 21 0,6 69 0 276
élesztő friss 550 14,4 0,5 1,5 75
élesztő szárított 1800 46,2 3 5,2 245
instant kávé 300 12 8,2 0 96
kakaópor 462 14 45,8 11,7 363
Nesquik kakaópor 190 4,8 81 3 370
Nestea 0 0 92 0 375
orangeát 23 0,8 69 0 276
sütőpor  0 0,1 22,3 0 89
vaníliás cukor 0 0 98 0 392
zselatin 1980 84,2 0 0,1 339
zselatin lap  2116 90 0 0 360

2011. november 14., hétfő

Hagymás pogácsa, 30 db


Saját magam által kikísérletezett recept, amennyiben más receptje, ötlete volna, minden esetben jelzem!

Hozzávalók:                                                                             
500 g fehérjeszegény Loprofin vagy damin kenyérpor
1 zacskó szárított élesztő
40 g cukor, a kelesztéshez
100 g újhagyma, póréhagyma, vagy pirított vöröshagyma
2 adag Loprofin tojáspótló por elkeverve
1 dl tejfel
250 g olvasztott vaj vagy margarin
1-1,5 dl Loprofin tej, vagy lp drink
10 g só     

      
Elkészítése:
A fehérjeszegény kenyérport egy öblös edénybe öntjük, hozzáadjuk az élesztőt, cukrot, a sót, valamint az apróra vágott és lepirított hagymát. Külön edényben elkeverjük robotgéppel az olvasztott vajat, a tejfölt, a Loprofin tejet, valamint a felvert tojáspótló port, majd fokozatosan hozzáadjuk a masszához a lisztes keveréket.

Az egész masszát robotgép segítségével összekeverjük. Kézzel alaposan átgyúrjuk, majd a sütő kelesztő funkcióját bekapcsoljuk, vagy annak hiányában 50 °C -ra melegítjük a sütőt, és fél órán át kelesztjük. Ezután kivesszük, alaposan összedolgozzuk, és kinyújtás után pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk.

Előmelegített sütőben megsütjük, 10 perccel a sütés befejezése előtt tetejét olajjal megkenjük.


A sütő hőfoka: 180 °C
Sütési idő: 25-30 perc

Tápanyagtartalom:
 
mennyiség
phe (mg)
fehérje (g)
szénhidrát (g)
zsír (g)
energia (kcal)
összes
240
6
517
112
1560
1 darab
8
0,2
17
3,7
52