Translate

2014. március 29., szombat

Glutenix fehérkenyér sütőkeverék



Pár héttel ezelőtt az egyik kedvenc PKU-s kisfiúm anyukája megkérdezte, mennyi fehérjét tartalmaz a Naturbit burgonyapehely. Mivel a neten én sem leltem meg rögtön, így a gyártó/forgalmazó céghez fordultam, akik nagyon régi kedves ismerőseim. Annak ellenére, hogy hétvége volt Králl Marcsi szinte azonnal válaszolt, és máris küldte az információt, ami PKU szempontjából nem volt kedvező, mivel a termék fehérjetartalma számunkra igen magas 8,6 g/100 g.

Ugyanakkor megkértem Marcsit, ha lehet, szívesen kipróbálnám a lisztkeverékeiket, mivel még nincs alapos tapasztalatom a termékeikről. Néhány nap múlva egy óriás csomag érkezett a klinikára, melyben jó néhány kenyérpor lapult, valamint az édes és sós rágcsálnivalóikből számos kóstoló.

A rágcsálnivalókat azóta sokan tesztelték, akik épp bejöttek kontrollra, sőt a legifjabb kis-PKU-s bátyókája a két éves Dávid, szempillantás alatt eltüntetett belőle egy teljes zacskót :-), nagyon ízlett neki!



A kenyérporok -vagy nevezhetjük sütőkeveréknek is természetesen- közül először a fehérkenyeret próbáltam.

A fehérkenyér sütőkeverék fehérjetartalma 0,7 g/ 100 g, fenilalanin tartalma 43 mg/100 g.


Hunorganic webáruház körültekintően válasszunk termékeket, mivel nem csak fehérjeszegények találunk, hanem "csak" gluténmentest, élesztőmentest, csökkentett kalóriatartalúakat is, az összes nem alkalmazható a fehérjeszegény diétában!!!





Könnyen, gyorsan összedolgozható, robotgéppel pár perc alatt kész a massza. Alapvetően az eredeti recept utasításait követtem kis módosítással, a végeredmény véleményem szerint magáért beszél, nagyon szép belezetű, szellős állagú kenyér készült, nagy előnye, hogy kenyérhéj is képződik.



Az eredeti recept, mely a csomagoláson is szerepel:

500 g sütőkeverék

20 g friss élesztő

15 g só

460 ml langyos víz



Ehhez képest egy hangyabokányit változtattam rajta:

500 g sütőkeverék

1 zacskó szárított élesztő (ez volt épp otthon)

1 kk. cukor, a kelesztéshez

3 ek. olaj

15 g só

460 ml langyos víz

+ 1 tk. szójaszósz



Picit világosnak tűnt a tészta, gondoltam a jól megszokott karamellizált cukrot is használhatnám, de kivételesen egy teáskanál szójaszószt tettem hozzá (épp rám kacsintott a munkaasztalról), melytől kicsit barnább lett a színe.



Robotgépben kevertem össze a hozzávalókat, majd kiolajozott, kenyérporral kiszórt kenyérsütőformába öntöttem, és háromnegyed órán át meleg helyen kelesztettem. Előmelegített 200 °C-os sülőben 45 percig sütöttem. Most kivételesen sütés közben olajjal nem is kenegettem, kíváncsi voltam, így melyen lesz a teteje, legközelebb szerintem érdemes egyszer-kétszer megkenni.

Elektromos késsel 20 vékony szeletre tudtam felszelni.














Tápanyagtartalom:
  mennyiség
phe (mg)
fehérje (g)
szénhidrát (g)
zsír (g)
energia (kcal)
100 g
26,9
0,44
53,8
4,1
252,8
1 szelet=40 gramm
10,76
0,2
21,5
1,64
101

2014. március 16., vasárnap

Kenyérre valók, szendvicskrémek, ízesítők II.

Nézzünk néhány normál üzletben is megvásárolható kenyérre kenhető krémet, zöldségkrémet, vajkrémet, margarinkrémet.
Meglepő lehet, elsősorban a még nem rutinos diétázóknak a margarinkrémek magas fehérjetartalma. Ennek tulajdonképpen egyszerű az oka, mivel a margarinkrém attól kellemesen kenhető, és kellemes ízű, mely a margarinon kívül még bele kerül, így a tejszíntől, tejportól, tejsavótól, és akár egyéb adalékoktól, melyek következtében a fehérjetartalma 1-2-3 grammal is megnőhet 10 dekánként. Ez nem azt jelenti nem használhatjuk, hanem csupán jelzés, nem szükséges 10 dekát elfogyasztani belőle, így a tepertőkrémből sem, melyben 2,5-8 g fehérjetartalommal is rendelkezhet, így a Valdorf terméket alkalmazhatjuk esetenként, melyben csupán 2,5 g a fehérjetartalom.
Nézzünk néhány terméket a teljesség igénye nélkül, a lista folyamatosan bővül! Szívesen fogadom, ha más termékek csomagolását, vagy a termékről készült képet, tápanyagtartalommal elkülditek, szívesen hozzáteszem a listához!!


























terméknév
kiszerelés (g)
phe (mg)
fehérje (g)
szénhidrát (g)
zsír (g)
energia (kcal)
Megjegyzés
Liba tepertőkrém, Valdor
250
125
2,5
1
69
637

Margarinkrém actív, Unilever
250
5
0,1
4
35
331

Metélőhagymás vajkrém, Auchan
200
105
2,1
5,6
39
382
Tejszín
Olívabogyós szendvicskrém, Pastella
80
200
4
4
49
461

Vajkrém magyaros, Tesco
250
125
2,5
2
38
360

Vajkrém, Milli
200
110
2,2
4,8
38
371
Tejszín, tejpor


Kenyérre valók, szendvicskrémek tápanyagtartalma


2014. február 23., vasárnap

HÁZTARTÁSI KEKSZ (140)

Nagyon gyorsan elkészíthető keksz, mely fém dobozban napokig megtartja a frissességét. 

A kicsiknek rágcsálnivalóként magában is elégséges, a nagyobbak megkenhetnek két kekszet, és összetapaszthatják lekvárral, mézzel, főzött pudinggal, vagy alacsony fehérjetartamú csokoládékrémmel.










A forma, amivel kiszaggattam:




Hozzávalók:                                                                                
200 g                      fehérjeszegény damin kenyérpor
100 g                      fehérjeszegény Loprofin kenyérpor
1 db.                       Loprofin tojáspótló por (10 g por + 40 ml víz)
80 g                        porcukor
180 g                      vaj (hideg)
1 csomag                vaníliás cukor
1-2 ek.                   Loprofin tej, lp drink, vagy Pro zéro tej
3 ek. lp drink csokoládés ízesítésű kakaópor
1 tk.                        szódabikarbóna
csipet                      só       

 Több keksz recept:  
Kekszek
Rágcsálnivalók:

Tápanyagtartalom:
  mennyiség
phe (mg)
fehérje (g)
szénhidrát (g)
zsír (g)
energia (kcal)
100 g
28
0,42
46
15
300
1 darab
3
0,04
5
1,67
33,4

2013. július 20., szombat

Ráhangolódásként :-)

Holnap indul a PKU-s tábor, ráhangolódásként néhány friss ropogós kép, és jó néhány az őskorból!! :-)
A frissek:-)



És az őskorból valók :-)














2013. április 19., péntek

Többtucatnyi hamburger (is) készült a holnapi sütőstúdióra

Kedveseim!
Ma is szép számmal vettetek részt a sütőstúdión, ha jól számoltam 101-en voltunk!
A recepteket, információkat és fotókat folyamatosan töltöm fel a blogra, valamint a facebookos oldalra is, lehet csemegézni belőle! Ha valamilyen információ nem jutott volna el hozzátok, jelezzétek, és szívesen megírom Nektek/Önöknek!

Ha készítettetek jó fotókat megtennétek, hogy elkülditek nekem, hogy én is gyönyörködhessek bennük, valamint felkerülhessenek a blogra is?? Köszönöm!

Az önkéntes segítők közül köszönöm szépen Lehotai Ádámnak a reggel csomagszállítást, Dolnay Brigittának a fotózást, az előkészületekben való aktív részvételt már reggel fél nyolctól, Németh Andinak a párhuzamos elkészítést, Bodon Judit, Kovács Cecília, Hajdu Andrea dietetikusoknak az aktív részvételt, valamint a többi kedves résztvevő dietetikusnak az érdeklődést.

A reggeli pakoló/előkészítő csapatnak a segítséget: Nagy Szilvia Veronikának, Kemény Ádámnak, Láng Adriennek és férjének Gábornak, Amtman Jánosnak, Mészáros Katának.
Az egyesületi regisztrációban a segítséget Kovács-Gál Viktóriának.

A program támogatójának a Numil Kft.nek a szponzorációt, Kovács Ildikó dietetikusnak az aktív részvételt, az alapanyagok beszerzését, a receptek igényes kinyomtattatását, a szállítmányozást, a gyerekjátékok biztosítását, a közös munkát!

A Magyarországi PKU Egyesületnek, és elnökének Parrag Tamásnak a folyamatos támogatását.

A Diétaabc munkatársainak Mató Andrásnak, Sereg Dórának, és Parrag Petrának a részvételt, a vásárlási lehetőséget!
Az Eurest munkatársainak a helyszín biztosítását, és a segítőkészséget!

Mindezek mellett úgy vélem a program nem jöhetett volna létre a receptek kitalálása, kifejlesztése nélkül, a program összeállítása, az alapanyagok felkutatása, a program megszervezése és logisztikája nélkül, melyet örömmel készítettünk Nektek az elmúlt hónapokban, mi Erikák!!! Reméljük, elkészítitek a recepteket otthon, és a diéta mindennapos betartásában a programmal is segítségetekre lehettünk!!

Erikák :-)




A sütőstúdió előkészületei pénteken: