Translate

2014. június 14., szombat

Nagyszülők klubja- Nagymami csapatépítő tréning 1.



Fiatal PKU-s édesanyákkal beszélgetve rá kellett jönnöm nagyon különbözőek a tapasztalatok a nagyszülők hozzáállásával, családban betöltött szerepével kapcsolatban. Nagyjából két álláspont alakult ki, az egyik a „tipikus” tündérnagyanyó, aki az első megszeppenés után, szépen megismerte a fehérjeszegény termékeket, és szinte azonnal sütött-főzött vele. Bármit elkészít az unokának, és azon morfondírozik, mikor készítsen a fagyasztóba még 50 szilvásgombócot, és a kedvenc PKU-s kenyérből hetente kettőt vagy hármat süssön, és fagyasszon le. Értelemszerűen a nagyszülői lét nemcsak a sütés-főzésből áll, hanem az együtt töltött idő a legfontosabb, a közös élmények, de jelen helyzetben, a diétás életmódra fókuszálunk.
A másik tapasztalat azokról a nagymamákról szólt, akik annyira félnek a diéta megvalósításától, hogy inkább mindent az anyukákra hagynak, így ha egy családi ünnepséget tartanak, minden ételt az anyuka kis dobozokban viszi magával, mert még egy adag diétás tészta kifőzését sem vállalja be. Sokszor kialakul olyan szituáció, amikor az anyuka megkérdezi mi lesz a menü –hogy annak megfelelően elkészíthesse a diétás változatot- és a helyszínen szembesül azzal, még más normál sütemények is ott lapulnak az asztalon, és pont abból szeretne a kisgyerek. Pedig milyen könnyen el lehetne kerülni ezeket a szituációkat, ha legalább pontos információkat adunk át!


Vagy volt olyan édesanya, aki szomorúan beszámolt arról, szintén családi ünnepségen tíz féle normál sütemény mellett, egyetlen egy diétásat sem készített a nagymama –pedig máskor kókuszgolyót csinált- és mikor megkérdezte „hisz mama azt mondtad készítesz diétásat is” az volt a válasz „kislányom arra már nem volt időm”. Ezeket a szituációkat mindenképpen célszerű elkerülni, szervezéssel egyeztetéssel, sosem kerülhet hátrányba egy diétázó gyermek, hisz nem tehet arról, hogy diétáznia kell, elég feladat számára lemondani a normálról, és ha még diétásra sincs lehetősége, sokkal könnyebb megszegni a diétát!! Bár mindezek mellett úgy gondolom egy PKU-s anyuka táskájában mindig ott lapul egy kis bónusz sós vagy édes finomság, amit vészhelyzetben elő lehet húzni.

Sokat próbáltam azon gondolkozni mi lehet az oka, hogy azok a nagymamák, aki bizonyára imádják az unokájukat, miért nem szeretnének, tudnak jobban részt venni a diéta megvalósításában??
Mi lehet az akadálya? Kevés az információjuk? Nem tájékoztatták a gyerekei? Félnek a tévesztés lehetőségétől? Esetleg a fiatalok nem merik/akarják elengedni a kisunokát?

Több szülőtől azt hallottam, ha a nagymama nem tudja a diétás ételeket elkészíteni akár 1-2 napra, csupán pár órára merik otthagyni a gyereket, mert tartanak attól, nem tudják megoldani a felmerülő szituációkat. Teljes mértékben meg tudom érteni a szülőket, nagy felelősség a diéta menedzselése, erre valóban fel kell készülni. Főleg, ha egy kis gyerek nem eszi meg az ebédre készült ételt, valami más lehetőséget ki kell találni, abban a pillanatban. A napi phe mennyiséget, és az ahhoz előre kikalkulált ételeket újra kell tervezni, ha pluszban uzsonnára egy nagyobb adag ételt elfogyasztott, mert épp jobb étvágya volt, akkor a vacsora mennyiségén vagy minőségén szükséges változtatni, nem beszélve a fehérjepótló gyógytápszer napi 3-4 adagjának az elfogyasztásáról sem.
Megoldás lehet, ha az anyuka mindent elkészítve, kimérve, ledobozolva elvisz a nagyszülőhöz, és így oldják meg az ott töltött időt, de legyünk őszinték mennyivel egyszerűbb, ha ezeknek aktív részesei lehetnek a nagyszülők is, ezzel támogatva, segítve a fiatalokat is! Végre lehet egy szabad hétvégéje is a szülőknek, feltöltődhetnek, és ugyanakkor jó kezekben tudhatják a gyermeküket!
Valamint a harmadik löket számomra az volt, amikor nagyszülőktől azt hallottam, nem jönnek el sütőstúdióra, mert nem akarják „zavarni” a fiatalokat, hisz a rendezvény nekik szól, nem akarnak „láb alatt lenni” stb. Mindenképpen szerettem volna jelezni számukra, a rendezvényeink nyitottak mindenki számára aki érintett, így a nagyszülőket is mindig nagy szeretettel várjuk!
Ezen ötleteket végiggondolva, valamint abban segítve, minél tájékozottabbak legyenek a nagyszülők is, talán jó volna az ő korosztályukat is összehozni, megismertetni őket egymással, és minél több információval ellátni őket! Így született meg a találkozó ötlete!
 


Amikor meghirdettem a klubot, gondolva a nyárra, a nagy melegre azt hittem 3-4 nagyszülővel beszélgetünk majd, de kezdetnek ez sem rossz. Majd a jelentkezések és érdeklődés során meglepődtem a közel 20 család érdeklődésének, melyből természetesen különböző okokkal (megbetegedés, orvosi kontroll, műtét) néhányan lemorzsolódtak, és végül 12 résztvevővel tölthettük együtt a délutánt.
Fontos célnak tartottam, megnyílhassak a nagyszülők, nyugodtan beszélhessenek egymás között az esetleg felmerülő problémákról is (ne legyen kellemetlen a saját lánya, menye előtt elmondani ő esetleg mit nem tud, vagy miben kérne segítséget) és nem szerettem volna, ha a személyes konfliktusok uralnák az összejövetelt, így a program meghirdetésekor már jeleztem, csak a kedves nagyszülők részvételére számítunk most. Hát ezt nem volt egyszerű a fiatalokkal elfogadtatni!! Sokan jelezték részvételi szándékukat, és mindenkit szépen tájékoztattam, megkértem, ez a rendezvény kivételesen csak a nagyszülőké, úgy tűnt, ha nehezen is, de elfogadta mindenki. Ugyanakkor az is kiderült a fiatal szülők is igényelnének hasonló klubfoglalkozást, már gondolkozunk a megvalósításon :-)!




Első alkalomként a megismerkedésre, az alap információkra (PKU, öröklődés, szűrés, kezeletlen PKU, tapasztalatok, felnőttek, diéta alapjai, diétás élelmiszerek) összpontosítottuk a napot, valamint diétás termékkóstolóra, lehetőséget nyújtva megismerhessenek minél több, boltban egyszerűen hozzájutható diétás élelmiszerrel.

Az alábbi termékeket kóstolták meg a nagymamák:



Vendégként invitáltam fiatal PKU-s felnőttet az elmúlt 23 év saját tapasztalatát osztotta meg a hallgatósággal, valamint fiatal anyukát aki a saját szüleivel-anyósával kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg a nagymamákkal. Érdekes tapasztalás volt, ahogy a fiatal anyukára rázúdították a saját gyermeküknek ki nem mondott mondataikat a nagymamák. Ebből is pontosan látható volt feltétlenül muszáj beszélni a generációs ellentétekről is, és mennyire nehéz lehet ezt otthon a saját lánnyal-mennyel átbeszélni, és kompromisszumos megoldásra jutni. Mennyivel könnyebb mindezt egy idegennel közölni, mint a saját gyermekkel.

Az előadásokban elhangzott információkat, valamint részletes terméklistát fotókkal, elérhetőségekkel, diétás boltok listáját egy kis füzetben állítottuk össze a nagyszülőknek, közel 50 diétás recepttel kiegészítve.

Amellett, hogy nagyon kellemesen éreztük magunkat, a program második felében, már teljesen felszabadultak a nagymamák, kértük a véleményüket is egy kérdőív segítségével, mit szeretnének, mire volna szükségük segítségként.

A következő kérésekkel, ötletekkel álltak elő:
  • legyen folytatása a programnak, rendszeresen találkozzunk
  • közös sütőstúdió csak nagymamákkal, volt aki a család többi tagjával szeretne
  • nagyszülő-unoka hosszú hétvége, tábor

Köszönöm szépen kollégáimnak is a részvételt, Simon Erikának a szervezésben és lebonyolításban is az aktív segítséget, és Szőnyi László docens úr támogatását is.

Kellemes hétvégét kívánok: Kiss Erika

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése