Translate

2014. november 24., hétfő

Kifli, formában sütve


Egy héttel ezelőtt Németh Andrea (Lehotai Marci-anyu) meglepett két alufólia kifliformával, melyet  édesapja "Öcsi papa" alkotott meg, aki szerszámkészítő. Az alufólia verzió még csak a kísérleti változat, ha minden jól sikerülne, készülhetne belőle szilikon forma is, mely hozzáférhető lehetne a tervek szerint.


A mai próbálkozásom fotóit mellékelem. 
Az olajjal kikent formába a sokak által jól ismert Folyékony kenyér recept receptet alkalmaztam. Mivel két formám volt, így a fél kilo kenyérporból még 6 zsemle is lett.

 50 fokon fél órán át kelesztettem a sütőben.

Sülés közben többször megkentem olajban elkevert szójaszósszal, melytől a barnás színét kapta.Fél deci olajba tettem egy kávéskanál szójaszószt.





Szerintem nagyon szép ropogós lett, a színe is hasonlít a normálra, de majd letesztelik a gyerekek!!
Remélem akik holnap jönnek kontrollra megkóstolják, és véleményt is mondanak, írnak róla!!
Úgy tűnik Hannának és Leventének is nagyon ízlett!



2014. november 9., vasárnap

Csokoládék, édességek Mikulásra, karácsonyra

Az alábbi összeállítást 2014-es bolti kínálatból állítottuk össze (főleg Aldi, és Müller). Minden termékre jellemző, relatív alacsony fehérjetartalommal bír, így beilleszthető számolással a diétába.
Az alábbi összeállítás felsorolás jellegű, nem az a cél az összeset megegyük, így extra fenilalanint, kalóriát fogyasszunk el, csupán válogathatunk belőle, mellyel meg tudjuk lepni a kicsiket, nagyokat!

Ha más édességet találtál, ami a diétába beilleszthető lenne, megköszönném ha elküldenél róla fotót, vagy a csomagolást, szívesen megosztanám a többiekkel is!


Mikulás, hóember, angyalka figurák:

 


100 g fehérjetartalma: 6,7 g.
1 darab fehérjetartalma: 0,34 g, phe tartalma: 16,8 mg.
Kapható: Aldi. 




100 g fehérjetartalma: 6,7 g.
1 darab fehérjetartalma: 0,34 g, phe tartalma: 16,8 mg.
Kapható: Aldi. 



100 g fehérjetartalma: 6,7 g.
1 darab fehérjetartalma: 0,5 g, phe tartalma: 25 mg.
Kapható: Aldi. 



100 g fehérjetartalma: 6,7 g.
1 darab fehérjetartalma: 0,5 g, phe tartalma: 25 mg.
Kapható: Aldi. 



100 g fehérjetartalma: 1,8 g.
1 darab fehérjetartalma: 0,3 g, phe tartalma: 15 mg.
Kapható: Müller. 


100 g fehérjetartalma: 5,7 g.
1 darab fehérjetartalma: 1,1 g, phe tartalma: 55 mg.
Kapható: Müller.


100 g fehérjetartalma: 6,7 g.
1 darab fehérjetartalma: 1,3 g, phe tartalma: 65 mg.
Kapható: Müller.


100 g fehérjetartalma: 6,2 g.
1 darab fehérjetartalma: 1,4 g, phe tartalma: 70 mg.
Kapható: Müller.


100 g fehérjetartalma: 6,7 g.
1 darab fehérjetartalma: 0,34 g, phe tartalma: 16,8 mg.
Kapható: Müller.


100 g fehérjetartalma: 6,7 g.
1 darab fehérjetartalma: 0,34 g, phe tartalma: 16,8 mg.
Kapható: Müller.


100 g fehérjetartalma: 8,7 g.
1 darab fehérjetartalma: 1,09 g, phe tartalma: 54,3 mg.
Kapható: Müller.


100 g fehérjetartalma: 6,3 g.
1 darab fehérjetartalma: 0,19 g, phe tartalma: 9,4 mg.
Kapható: Müller.



100 g fehérjetartalma: 5,7 g.
1 darab fehérjetartalma: 0,85 g, phe tartalma: 42,8 mg.
Kapható: Müller.


100 g fehérjetartalma: 8,7 g.
1 darab fehérjetartalma: 0,74 g, phe tartalma: 37 mg.
Kapható: Müller.


100 g fehérjetartalma: 8,7 g.
1 darab fehérjetartalma: 0,74 g, phe tartalma: 37 mg.
Kapható: Müller.
 


100 g fehérjetartalma: 7 g.
1 darab fehérjetartalma: 1,1 g, phe tartalma: 55 mg.
Kapható: Müller.



100 g fehérjetartalma: 3,8 g.
1 darab fehérjetartalma: 0,6 g, phe tartalma: 30 mg.
Kapható: Aldi.

Egyebek:


100 g fehérjetartalma: 3 g.
1 darab fehérjetartalma: 0,19 g, phe tartalma: 9,4 mg.
Kapható: Müller.




100 g fehérjetartalma: >0,1 g, phe tartalma: >5 mg.

Kapható: Aldi, és a legtöbb élelmiszerüzlet.



 100 g fehérjetartalma: >0,1 g, phe tartalma: >5 mg.

Kapható: Aldi, és a legtöbb élelmiszerüzlet.


100 g fehérjetartalma: 6,4 g.
1 adagban, ami 30 g a fehérjetartalom: 0,6 g, phe tartalma: 30 mg.
Kapható: Aldi.



100 g fehérjetartalma: 5,7 g.
1 darab fehérjetartalma: >0,1 g, phe tartalma: > 5 mg.
Kapható: Aldi.

100 g fehérjetartalma: 4,4 g.
1 darab fehérjetartalma: >0,1 g, phe tartalma: > 5 mg.
Kapható: Aldi. Köszönöm a segítséget a termékek összegyűjtésében, fényképezésében Simon Erikának!
Kellemes készülődést kívánok: Kiss Erika