Translate

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fehérjeszegény receptek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fehérjeszegény receptek. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 24., vasárnap

Sütőstúdió 2013. március 23.



2013-ban először a tegnapi nap tartottuk, ráadásul új helyszínen a sütős-főző stúdiónkat, melyen 24 diétázó, és családtagjaik vettek részt, összesen 72-en voltunk.








 Közel 20 évig a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskoláján tartottuk rendezvényeinket, bár az elnevezés sokszor változott, Hajnal Imre Egészségtudományi Egyetemként is hívták, valamit az áthelyezések, felújítások következtében a Horánszky utcában, majd a Szentkirályi utcában, és legutóbb a Vas utcában kaptunk lehetőséget a dietetikusoknak kialakított speciális tankonyhában rendezni oktató programunkat.

A dietetika tanszék közelsége, a volt tanáraim, kollégáim kedvessége, segítőkészsége sokat jelentett számomra, valamint fontosnak tartottam, hogy a leendő dietetikusok, a hallgatók is házon belül részt vehessenek a rendezvényeinken, esetleg ötletet meríthessenek és szorosabban is megtapasztalhassák a diétás konyhatechnológiát egy ilyen speciális diéta esetében. Minden alkalommal legalább 4-8 diák képviselte a hallgatókat, és talán diplomaszerzés után nagyobb affinitást mutatnak az anyagcsere kérdésekkel kapcsolatban.

A tavalyi évben a karácsonyi programunkat sajnos idejekorán abba kellett hagyni, szabály szerint kidobtak minket a kibérelt tankonyhából, így kénytelenek voltunk más lehetőség után nézni. A lehetőségeket behatárolja, hogy olyan helyen legyen mely nagyon könnyen megközelíthető a vidékről érkezők számára is, lehetőség szerint metró közelében, és a pályaudvaroktól hamar oda lehessen jutni, az autóval érkezőknek is legyen parkolási lehetőség, a bérleti díj olyan legyen, mely lehetőséget ad arra, hogy évente legalább 10 alkalommal igénybe tudjuk venni szponzoraink segítségével, lehetőség szerint legalább 40-50 fő is részt tudjon venni, legyen tér a sütésen kívül a gyerekeknek is ahol tudnak közben játszani.

Mindezek mellett és nem elhanyagolható szempont, hogy szívesen lássanak minket, és támogassák azt az alapvető elképzelést, az egy életen át betartandó diétát csak akkor lehet jól megvalósítani, ha már kicsi kórtól elkezdjük tanítani a gyerekeket is, hogy kell elkészíteni az ételeiket, ezeket együtt csinálhatjuk, és természetesen ezek a rendezvények nem száraz előadások, ahol a gyerekek csöndben vannak, hanem valóban szaladgálnak, néha kiabálnak, nagy a hangzavar, de összességében mindenki jól érzi magát, és örül annak, időről időre találkozhat ismerőseivel, barátaival, és reményeim szerint megtanulhat egy két érdekességet a diétájával kapcsolatban.


A Horánszky utcai tankonyhában:

A Vas utcában:


Az Eurest Kft. munkatársai és kedves jó Kollégám Branovics Zsuzsanna volt olyan kedves, már a tavalyi évi karácsonyi partynkat is itt tarthattuk, és amikor megkérdeztem, volna lehetőség arra, hogy a sütőstúdióinkat is itt rendezhessük meg, rögtön segítségünkre volt. A tegnapi nap extra programja Takács József zöldségfaragó mester bemutatója volt, valamint Sárközi Gyuri konyhafőnök kedves érdeklődése, és segítőkészsége tette gördülékenyebbé a programot.



A rendezvény szponzora egyrészről a Nutricia cég volt, akik biztosították a helyszínt, a diétás, és normál élelmiszer alapanyagokat, munkatársakat. Molnár-Gábor Ottilia, és nagylánya Dalma rengeteg érdekes játékot hoztak a kicsiknek, és lefoglalták őket, mely segítséggel az anyukák, apukák jobban részt tudtak venni a sütésben, a receptek elsajátításában. Primmer Réka a Csodabogár regisztrációt intézte, Kovács Ildikó pedig mindenütt ott volt, mindenhol segített már a stúdiót megelőzően is, és kedvesen intézte a teendőket, nagyon jó vele együtt dolgozni!



A rendezvény másik szponzora a Magyarországi PKU Egyesület www.pku.hu, mely segítségével az új helyszínre való tekintettel néhány konyhai eszközt be kellett szerezzünk, pl. indukciós főzőlapot, valamint a szokásos normál élelmiszerek közül olyanokat kóstolóba, mely a diétába beilleszthető.


Lehetőség nyílott a Diétaabc http://dietabc.hu/ részvételére is, dr. Wirth Krisztina, és Pálmai Gergely részvételével. Biztosítottak a folyamatos ellátásról a Loprofin termékkel kapcsolatban (kenyérpor, tojáspótló por, spagetti, penne, fusili, virsli, kolbász, pástétom tekintetében, valamint az újdonságok közül a rizs, makaróni is hozzáférhető már). Az Ecseri úton található üzletükben hétfőtől-szombatig folyamatosan megtalálhatók a Loprofin termékek, aki Csodabogár kártyával rendelkezik 30 %-os kedvezménnyel vásárolhatja meg, valamint rengeteg egyéb más fehérjeszegény diétás élelmiszert is találhattok az üzletben. Hetente kétszer fehérjeszegény kenyeret, zsemlét is készítenek, de érdemes előre telefonon megrendelni, egyeztetni!


Érdeklődő dietetikushallgatók is eljöttek rendezvényünkre: Argyelán Rita, Hermecz Anna, Mezei Enikő, köszönjük a lelkes részvételeteket!


Amiről ritkán szoktam beszélni, mert alapvetően kit is érdekelne, a lényeg, hogy megvan és működik :-), de egy ilyen rendezvényhez még pár dolog azért szükséges:

  • Közel két hétnyi intenzív receptkeresés, válogatás, gondolkodás, mi legyen egy-egy rendezvény koncepciója, a receptek kipróbálása, kifejlesztése, elősütések, ez most is az én reszortom volt, mint mindig :-)
  • normál alapanyagok feltérképezése, gyártói információk beszerzése, normál, és speciális üzletek felkeresése, mint pl. most az Ázsiai, Kínai, Thai speciális üzletek kínálatának végigbogarászása
  • A receptek megszerkesztése, több száz példányban való kinyomtatása, összekapcsolása
  • A receptek tápanyagtartalmának kiszámítása, melyet most Piciera készített el, köszönet érte
  • Az alapanyagok bevásárlása, melyet most párhuzamosan mi Erikák, és Kovács Ildi szereztünk be
  • Kiskonyhám összepakolása, mert ilyenkor, amikkel dolgozunk, robotgépek, konyhai eszközök, gyúrótábla, formák, tálak az én saját konyhám alkotói
  • A helyszínre való szállítmányozásban Kovács Ildikó és Piciera segített
  • Reggel a helyszínre 7 után érkeztünk, és megállás nélkül 10-ig termet rendeztünk, előkészültünk. Úgy vélem a nagy térre és rengeteg asztalra való tekintettel ebben majd apukák segítségét is szeretném kérni a továbbiakban !!!
  • Majd a stúdió végén, mikor már hazament mindenki, sőt sokszor azon a napon már nincs is erő rá, hanem másnap az összes eszközt otthon lefertőtlenítem, elpakolom, szelektálom a megmaradt élelmiszereket, és jelen esetben már kezdek előkészülni a következő stúdióra :-).

Elől járóban nézzük miket is készítettünk a mostani alkalommal, a receptek a következő stúdió után kerülnek fel a blogra:


  • Rizsfelhasználási ötletek, a nap sztárja a Loprofin rizs volt, a legtöbb elkészített étel, felhasználásával készült


  •  Alaptészta (kenyér, pizzás kenyér, gyümölcskenyér)

  • Csíkos húsvéti kalács

  • Hamburger zsemle

  • Thai zöld curryleves

  • Paella

  •  Húsvéti minikuglóf

  • Mini piskóta, piteformában

  • Marokkói rizsburger

  • Tavaszi tekercs

 Ritka pillanatok amikor épp nem PKU-zunk, de az a jó PiciErában dolgozni is remek vele a Klinikán, egyéb más munkákban is fél szavakból, és pillantásokból is értjük mit szeretne a másik, valamint barátként sem utolsó :-) !