Egy
hete, fél napot rászánva kiokosodtam a blogszerkesztésből, mely az elkészített
sablonok alapján nem túl nagy kihívás, bár hosszasan lehetne sorolni, milyen
hibákat lehet ejteni, és hányszor egymás után :-). Szegény informókus ismerőseim, az elmúlt héten
csacska kérdéseimre rendíthetetlenül válaszoltak! Köszönöm a segítséget!
Ugyanakkor
számomra még mindig ez a statisztika főleg Deutsch Tanár Úr érdekes órái után
az MSc-n bizonyul nagyon érdekesnek. Mindannyian tudjuk, hogy magyarok a világ
minden pontján megtalálhatók. Azt is tudjuk, PKU is szintén szinte mindenhol
előfordul, igaz Törökországban hihetetlen magas esetszámmal, míg Finnországban
elenyésző az előfordulása. De, hogy a kettő egyszerre találkozik, és véleményem
szerint magyar nyelven !
Az
elmúlt egy hét statisztikájából kiderül, Kínában, Venezuelában és az
Oroszországi föderációban is többen böngészték a blogot, persze persze, lehet
véletlenül dobta ki a gugli PKU-ra keresve. Angliára magyarázatot ad Borsika és
Linike akik ott élnek, Szlovákia térhódítását Simon Erika kolléganőm kedves érdeklődő
ismerőseinek köszönhetem, Hollandiánál Ametriszékre gondolok, Szerbia is
érthető hisz sok sütőstúdiót, előadást tartottam a lelkes szerbiai
egyesületnek, akik vezetője Hercenberger Valéria, és ugyanez a helyzet
Romániával. Ausztriába talán Dani-Marci szülei, Franciaországban Ilona, és
Kilián-Lana édesanyja, aki szintén magyar ajkú, Németországban Dávidék,
Norvégiában Szilárdék??
Ugyanakkor
az Egyesület Államokban sok PKU-st ismerek, de a magyar nyelvet nem ismerik,
csak nézegetnék az oldalt, vagy Dustin ilyen lelkes Chicagóban ? Kanadában? És
az Oroszországi régióban, Új-Zélandon??
Eddig összesen
|
1167
|
Magyarország
|
1027
|
Szlovákia
|
23
|
Oroszországi föderáció
|
22
|
Anglia
|
19
|
USA
|
19
|
Hollandia
|
13
|
Franciaország
|
6
|
Németország
|
6
|
Norvégia
|
5
|
Szerbia
|
5
|
Kanada
|
4
|
Dánia
|
4
|
Ausztria
|
3
|
Kína
|
1
|
Venezuela
|
1
|
Románia
|
1
|
Új-Zéland
|
1
|
Nagyon
örülnék, ha a külhonban lévők írnának, főleg akiket nem említettem, esetleg nem
ismerek, hogy miért érdekli a PKU?? Szívesen tennék fel képeket, beszámolókat a külföldön élők élményeit, tapasztaltait, akár összehasonlítva az itthoni szokásokkal, lehetőségekkel.
A többi olvasó esetleg szakemberként foglalkozik a témával, vagy saját maga is diétázik?
A többi olvasó esetleg szakemberként foglalkozik a témával, vagy saját maga is diétázik?
Ötleteket,
javaslatokat, és kérdéseket is szívesen fogadnék!
Köszönöm
az eddigi érdeklődést!