Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok
az alábbi finomságokkal, melyeket a normál élelmiszerek között találtam kollégáimmal Simon Erikával, és Lukács Renátával.
Mindegyik mellett feltüntettem az egységinyi mennyiséget, valamint a számolt fenilalanin tartalmat is.
Természetesen nem az a cél, hogy extra nagy mennyiségeket fogyasszunk az édességekből, csupán mértékkel egészíthetik ki a táplálkozást!
Üdvüzlettel:
KissEra
Sokak számára a PKU fogalma sem ismerős, nemhogy az életmód,a diéta mindennapi megvalósítása. Az elmúlt 22 év tapasztalatait szeretném megosztani az olvasókkal, kedves diétázóimmal, érdeklődő szakemberekkel, ötleteket adva az egészségesebb, teljesebb élethez, mert ne felejtsük el, a jól betartott diéta eredményeképpen, tökéletes szellemi és testi egészségnek örvendenek a PKU-sok, és egyéb veleszületett anyagcsere-betegek, akik szintén a szigorú fehérjeszegény diétát tartják be nap mint nap.
Translate
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: édességek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: édességek. Összes bejegyzés megjelenítése
2019. április 18., csütörtök
2012. június 18., hétfő
Citromos süteményporból készült kalács koszorúformában
Nagyon szeretek új dolgokat
kipróbálni! A gasztronómiában, és azon belül bármilyen diéta is számos
lehetőséget nyújt az újdonságok feltérképezésére, megvalósítására. Most egy
kényelmes megoldást választottam, ugyanakkor ismeretlen terepre tévedtem egy
lengyel termékcsalád kész süteményporát próbáltam ki.
A termék annak ellenére, hogy
fehérjeszegény, elsősorban gluténmentes diétában javasolják, így a dobozon
található elkészítési módot is át kellett „írni PKU-s nyelvre”, de ez nem
okozott nagy nehézséget!
A süteménypor a Bezglutén
termékcsalád, citromos süteménypora.
Koszorúformába töltve sütöttem
meg, az elkészítése összesen 10 percet vett igénybe, a sülési idő volt a több,
35 perc.
A hozzávalók:
1 doboz Bezglutén citromos
süteménypor
1 bögre olaj
1 bögre cukor
2 adag elkevert tojáspótló por (Loprofin, Bezglutén, Fe.mini)
Elkészítése:
A hozzávalókat robotgép
segítségével elkeverjük, formába töltjük, és sütés után amikor már kihűlt szeleteljük.
Díszíthetjük dr. Oetker
cukormázzal, lp drink csokoládés ízesítésű kakaóporból főzött krémmel, színes
cukorkákkal. De ízlés szerint félbe vághatjuk, és megtölthetjük pudinggal, lekvárral,
alacsony fehérjetartalmú csokoládékrémmel.
Egyelőre még a sütőben sül, amint kihűlt jön a többi fotó is :-), kis türelem. Az egész lakást belengi a friss citromos illat, nem tűnik rossznak.
Egyelőre még a sütőben sül, amint kihűlt jön a többi fotó is :-), kis türelem. Az egész lakást belengi a friss citromos illat, nem tűnik rossznak.
Amikor a receptekben, főleg az amerikai
recept adaptációkban egy bögrényi mennyiséget olvasunk, az átlag teás/kakaós
2,5 dl-es bögrét érdemes alkalmazni.
TIPP:
Érdemes teljesen kihűlni hagyni, és utána szeletelni, különben kicsit morzsálódós. Az íze és illata fantasztikusan intenzív citromos! Finom!
Tápanyagtartalom:
Össztömeg: 1100 g
Össztömeg: 1100 g
mennyiség
|
phe (mg)
|
fehérje (g)
|
szénhidrát (g)
|
zsír (g)
|
energia (kcal)
|
100 gramm
|
14
|
0,43
|
52,86
|
23,1
|
420
|
Köszönöm szépen a Diéta abc -nek, hogy lehetőséget adott a termék kipróbálására, letesztelésére!
Holnap viszek belőle a klinikára, aki arra jár jöhet kóstolni, dobozkáról mindenki maga gondoskodik!! :-)
Holnap viszek belőle a klinikára, aki arra jár jöhet kóstolni, dobozkáról mindenki maga gondoskodik!! :-)
2012. június 15., péntek
Almás-tökös muffin
Néhány hónapos hallgatás után visszatértem! Sokak számára ismeretes volt, hogy az elmúlt két évben a mindennapjaimat tarkította egy kis kiruccanás ismételten az iskolapadba, és az elmúlt félév volt a legsűrűbb a vizsgák, kutatómunka, diplomamunka megírása, védése, és az államvizsga miatt. De örömmel jelenthetem a kedves szurkolóknak, és érdeklődőknek, visszatértem a normál PKU-s életbe, és visszatarthatatlanul szeretném önteni a recepteket, ötleteket, javaslatokat, ha továbbra is érdekel Benneteket!!
Kezdjük egyelőre egy kis finomsággal, mely ötlet lehet az élvezetek mellett azoknak a szülőknek, akiknek a gyereke nem szereti a tököt, illetve nem hajlandó elegendő zöldséget fogyasztani. Igaz "rejtett" formában, de a süteményben csücsül a zöldség, és a rost is :-).
Jó étvágyat hozzá ! És a szerencsések holnap kóstolhatnak is a kosárnyi muffinból!!
Kezdjük egyelőre egy kis finomsággal, mely ötlet lehet az élvezetek mellett azoknak a szülőknek, akiknek a gyereke nem szereti a tököt, illetve nem hajlandó elegendő zöldséget fogyasztani. Igaz "rejtett" formában, de a süteményben csücsül a zöldség, és a rost is :-).
Jó étvágyat hozzá ! És a szerencsések holnap kóstolhatnak is a kosárnyi muffinból!!
Hozzávalók:
32 darab közepes méretű muffin lesz belőle
300 g reszelt alma
300 g reszelt tök 2 db fehérjeszegény tojáspótló por
300 g reszelt alma
300 g reszelt tök 2 db fehérjeszegény tojáspótló por
240 g cukor
2 zacskó vaníliás cukor
600 g Loprofin vagy damin kenyérpor
600 g Loprofin vagy damin kenyérpor
1 csomag sütőpor
csipet só
1
db. citrom reszelt héja
4 dl Loprofin tej vagy lp drink
4 dl Loprofin tej vagy lp drink
3 dl olaj
Elkészítése:
Elvegyítjük
a fehérjeszegény kenyérport, a sütőport,
sót, valamint a reszelt citromhéjat.
Egy
másik edényben a cukrot, vaníliás cukrot kikeverjük a vízzel elkevert tojáspótló porral,
hozzáadjuk az olajat, és a Loprofin tejet.
Ezután a kenyérporos keveréket fokozatosan hozzáadagoljuk. Végül hozzá tesszük a reszelt, megtisztított almát, és tököt. A muffinsütőt
kikenjük vajjal vagy margarinnal, esetleg papírkapszulát is helyezhetünk bele.
Előmelegített sütőben megsütjük.
Díszítéshez
használjunk színes cukorkákat, növényi eredetű tejszínhabot, málnát, szedret, vagy banánt.
Sütő
hőfoka: 180 °C
Sütési
idő: 30 perc
Tápanyagtartalom:
mennyiség
|
phe (mg)
|
fehérje (g)
|
szénhidrát (g)
|
zsír (g)
|
kJ, kcal
|
100 g
|
20
|
0,5
|
75
|
3,5
|
1450 (334)
|
2012. április 4., szerda
Húsvéti finomságok 5.
Még mindig nincs vége a húsvétra kapható édességek felsorolásának, néhány termék szerencsére visszaköszön az elmúlt évek kínálatából is!
Ugyanakkor valóban a félreértés elkerülése végett senkinek, sem a PKU-s diétát alkalmazóknak, sem más diétákban, vagy csak úgy az általános "normál" táplálkozásúaknak (ahogy néhány PKU-s mondani szokta a "simáknak") sem szükséges állandóan édességet fogyasztani, sőt!!
A magas egyszerű szénhidrát, cukrok fogyasztása a felesleges kalóriabevitelen, túlsúlyon kívül egyéb más problémákhoz is vezethet, a táplálkozásunknak csupán kiegészítői. Kisgyermekeknél feltétlenül szükséges véleményem szerint, felnőtteknél is hasznos meghatározni mennyit szabad elfogyasztani belőle, még húsvétkor is, tehát ne korlátlanul fogyasszuk!!!
Még néhány alternatív ötlet a termékválaszték bővítése céljából, ezek a termékek már az elmúlt években is kaphatók voltak, de Jelencsics Gabi volt olyan kedves és jelezte, el ne felejtsünk ezekről is beszélni, és mennyire igaza van!
élelmiszer/étel (100 g) | phe (mg) | fehérje (g) | szénhidrát (g) | zsír (g) | energia (kcal) |
Erfrischung csokoládé rudacska | 115 | 2,3 | 72 | 11 | 72 |
Erfrischung csokoládé rudacska, 30 gramm=6 darab | 35 | 0,7 | 22 | 3,3 | 21,6 |
élelmiszer/étel (100 g) | phe (mg) | fehérje (g) | szénhidrát (g) | zsír (g) | energia (kcal) |
Tojásdrazsé | 45 | 0,9 | 92,9 | 0,1 | 375 |
Almási Erzsébet, egy nagyon kedves fiatal dietetikus, és egyben Táplálkozástudományi MSc hallgató osztálytársamat is sikerült beoltani a PKU-sok iránti lelkesedéssel, és a kötelező iskolai gyakorlat befejeztével is lelkesen gyűjtögeti a csomagolásokat. De mondhatnám ez még semmi :-), egész családját, testvérét Gabit, párját Attilát, valamint barátnőjét Orsit is bevonta a gyűjtögetésbe, akik ismeretlenül is félrerakják az élelmiszerek csomagoló anyagait, és elküldik számukra! Köszönöm szépen Böbe, Gabi, és Orsi!!
élelmiszer/étel (100 g) | phe (mg) | fehérje (g) | szénhidrát (g) | zsír (g) | energia (kcal) | ||||
Milka Nyuszik | 330 | 6,6 | 58,5 | 29,5 | 530 | ||||
Milka Nyuszik 1 db=20 g | 66 | 1,32 | 11,7 | 5,9 | 106 |
2012. április 1., vasárnap
Húsvéti finomságok 3.
Jelencsics Gabi, Langróf Szabi édesanyja a következőket találta:
Köszönöm Gabi, hogy elküldted, és megosztottuk a többiekkel!!
élelmiszer/étel (100 g) | phe (mg) | fehérje (g) | szénhidrát (g) | zsír (g) | energia (kcal) | |||||||||
Tibi tojásdrazsé | 60 | 1,2 | 71,5 | 6,3 | 350 | |||||||||
Tibi tojásdrazsé 1 zacskó 90 gramm (11 darab) | 54 | 1,08 | 64,35 | 5,67 | 315 | |||||||||
Tibi tojásdrazsé 1 darab 8 gramm | 4,8 | 0,1 | 5,72 | 0,5 | 28 |
Ízesítés amiben kapható: cseresznyés, szőlős, és tojáslikőrös.
élelmiszer/étel (100 g) | phe (mg) | fehérje (g) | szénhidrát (g) | zsír (g) | energia (kcal) |
Húsvéti tojásdesszert Fridel Kirschlikör eier | 70 | 1,5 | 52,6 | 18,5 | 426 |
Húsvéti tojásdesszert Fridel Kirschlikör eier 125 g 1 zacskó | 87,5 | 1,88 | 66 | 10,6 | 533 |
Húsvéti tojásdesszert Fridel Kirschlikör eier 1 db tojás 10 g | 7 | 0,15 | 5,26 | 1,85 | 42,6 |
Köszönöm Gabi, hogy elküldted, és megosztottuk a többiekkel!!
2012. március 28., szerda
Közeledik a húsvét! 1.
Minden ünnep előtt elgondolkodunk azon, na megint az
ismerősöktől, szomszédtól olyan édességet, csokinyulat kap a csemete, mely
úgysem fér bele a diétába!
Ezt megelőzendő, érdemes megmutatni nekik azokat a normál
termékeket, melyet nyugodt szívvel vásárolhatnak a PKU-soknak is, így ők is
részeseivé válhatnak az ajándékozás ezen részének is.
Az Aldi áruház kínálatából a következőket találtam, melyek nem zselatinnal készültek!
Nyuszi zselés cukorka
Nyuszi zselés formák
Jó étvágyat hozzá!
2012. március 1., csütörtök
Boltban vásárolható normál termékek 3.
Folytassuk a normál édességek felsorolásával. Ismét megjegyezném nem
korlátlan fogyasztásra buzdítok, hanem számolással, toleranciának
megfelelően beillesztve a diétába!
Valamint szintén nem állandó nassolásra, édességfogyasztásra biztatnék bárkit, hanem a lehetőségek kibővítésére!
Az élelmiszerek csomagolóanyagait közel 20 éve gyűjtöm, eddig dossziékban láthattátok kontrollokon, sütőstúdiókon, táborokban.
Az utóbbi időkben a szülők, és fiatal felnőttek is félrerakták az általuk talált termékeket, ezúton is köszönöm szépen kiegészítésüket!
Valamint szintén nem állandó nassolásra, édességfogyasztásra biztatnék bárkit, hanem a lehetőségek kibővítésére!
Az élelmiszerek csomagolóanyagait közel 20 éve gyűjtöm, eddig dossziékban láthattátok kontrollokon, sütőstúdiókon, táborokban.
Az utóbbi időkben a szülők, és fiatal felnőttek is félrerakták az általuk talált termékeket, ezúton is köszönöm szépen kiegészítésüket!
Óvatosan 260 grammos a kiszerelése! |
Óvatosan 280 grammos a kiszerelése! |
Ez már az új csomagolás, a megváltozott fehérjetartalommal! Köszönöm a jelzést Julcsi! |
élelmiszer/étel (100 g) | phe (mg) | fehérje (g) | szénhidrát (g) | zsír (g) | energia (kcal) |
Andante csokoládéval félig mártott piskóta narancs ízű zselével | 195 | 3,9 | 68,2 | 8,9 | 365 |
Andante csokoládéval félig mártott piskóta narancs ízű zselével 1 db | 30 | 0,58 | 13,64 | 1,34 | 54,8 |
Balviten alacsony fehérjetartalmú vajkaramellás sütemény | 28,6 | 0,8 | 66,7 | 29,9 | 539 |
Bella cukrozott zselébonbon | 5 | 0,1 | 74,1 | 0,1 | 306 |
CERBONA csokis-banános müzliszelet krémes kakaós tejbevonattal | 200 | 4 | 72 | 14,6 | 393 |
CERBONA csokis-banános müzliszelet krémes kakaós tejbevonattal 1 db | 50 | 1 | 18 | 3,65 | 98,25 |
CERBONA csokoládés müzliszelet | 300 | 6 | 65 | 12,2 | 381 |
CERBONA csokoládés müzliszelet 1 db | 60 | 1,2 | 13 | 2,44 | 76,2 |
Geszti Eszti gesztenyerúd | 135 | 2,7 | 51,1 | 9,6 | 302 |
Geszti Eszti gesztenyerúd 1 db | 40,5 | 0,81 | 15,35 | 2,88 | 90,7 |
HIPP Babakeksz | 446 | 7,2 | 74,7 | 12,7 | 440 |
HIPP Babakeksz 1 db | 20 | 0,4 | 3,7 | 0,6 | 35,3 |
Kinder Paradiso | 295 | 5,9 | 50 | 23,3 | 434 |
Kinder Paradiso 1 db | 85 | 1,7 | 14,5 | 11,7 | 125 |
Kinder Schoko-Bons | 425 | 8,5 | 52,2 | 36,5 | 571 |
Kinder Schoko-Bons 1 db | 26,5 | 0,53 | 3,26 | 0,21 | 35,7 |
KingFrais mákos guba | 50 | 1 | 32,2 | 2,3 | 162 |
KingFrais somlói galuska | 85 | 1,7 | 28,2 | 6,6 | 178 |
Knusperone gyümölcs ízű müzliszelet | 90 | 1,8 | 64 | 2,3 | 306 |
Knusperone gyümölcs ízű müzliszelet 1 db | 25 | 0,5 | 19 | 0,7 | 91 |
MAOAM JOY+FUN olvadós rágó | 50 | 1 | 83,7 | 6,4 | 396 |
MAOAM JOY+FUN olvadós rágó 1 adagban | 12,5 | 0,25 | 20,9 | 1,6 | 99 |
Midi tejes piskótaszelet | 285 | 5,7 | 58 | 12,1 | 364 |
Midi tejes piskótaszelet 1 db | 80 | 1,6 | 16,2 | 3,4 | 102 |
Midi tiramisu ízű piskótaszelet | 265 | 5,3 | 53 | 13,8 | 356 |
Midi tiramisu ízű piskótaszelet 1 db | 70 | 1,4 | 14,8 | 3,9 | 99,7 |
Milfina sütemény tejkrémes töltelékke és kakaóbevonattal | 275 | 5,5 | 44,2 | 29,9 | 468 |
Milfina sütemény tejkrémes töltelékke és kakaóbevonattal 1 db | 82,5 | 1,65 | 13,3 | 8,97 | 140,5 |
Mister Choc csokoládéval mártott piskóta cseresznye ízű zselével | 185 | 3,7 | 70,8 | 11,1 | 396 |
Mister Choc csokoládéval mártott piskóta cseresznye ízű zselével 1 db | 28 | 56 | 10,7 | 1,68 | 60,3 |
Montice szelet tejjel és kakaóval | 275 | 5,5 | 44,2 | 29,9 | 468 |
Montice szelet tejjel és kakaóval 1 db | 82,5 | 1,65 | 13,27 | 8,97 | 140,5 |
NégerCsók kókusz ízű gluténmentes | 175 | 3,5 | 63 | 17 | 419 |
NégerCsók kókusz ízű gluténmentes 1 db | 35 | 0,7 | 12,6 | 3,4 | 83,8 |
Sanavi kakaó és mogyorókrémes párnák gluténmentes | 275 | 5,5 | 57,7 | 28,7 | 511 |
Sanavi kakaó és mogyorókrémes párnák gluténmentes 1 db | 67,5 | 1,35 | 14,4 | 7,17 | 102,2 |
Sanavi karamellás keksz | 4 | 0,35 | 77 | 6,5 | 367,7 |
Sanavi PKU földiepres sütemény | 15 | 0,3 | 71,1 | 20,2 | 467,4 |
Sanavi vaníliás keksz | 4 | 0,35 | 85 | 13 | 458 |
TESCO omlós keksz csokoládéízű darabokkal és mazsolával | 145 | 2,9 | 66,2 | 26,3 | 515 |
TESCO omlós keksz csokoládéízű darabokkal és mazsolával 1 db | 43,5 | 0,87 | 19,98 | 7,89 | 154,6 |
Tropic banános szelet | 10 | 0,2 | 75 | 7,7 | 370 |
Tropic banános szelet - 1db 40g | 4 | 0,08 | 30 | 3,08 | 148 |
Uno Latte tejes krémmel töltött sütemény étbevonattal | 315 | 6,3 | 39,2 | 15,7 | 326 |
Uno Latte tejes krémmel töltött sütemény étbevonattal 1 db | 105 | 2,1 | 12,9 | 5,2 | 08 |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)