Translate

2016. november 17., csütörtök

Rántott "hús" PKU-s módon, valamint Batáta kenyérpirítóban



A rántott húst sokféleképpen helyettesíthetjük, rántott gombával, karfiollal, brokkolival, sárgarépával, és burgonyával egyaránt. Szerintem kevesen próbálták meg a sütőtökök, mely nagyon jó lehetőség a választék bővítésére.
Javaslom próbáljátok ki, nem fogjátok megbánni!
A sütőstúdió végén odajött hozzám egyik szívem-csücske  felnőtt PKU-s fiú, aki rendszeresen és kreatívan süt, főz otthon, és a következőket mondta: "eddig nem szerettem a sütőtököt, de így még sosem próbáltam, és be kell lássam egészen finom!"
Na ezért érdemes kísérletezni!! 
 
Hozzávalók:                                                                               

300 g                      sütőtök, tisztított

50 g                        fehérjeszegény Loprofin kenyérpor

40 g                        Loprofin tojáspótló por

100 g                      fehérjeszegény zsemlemorzsa


500 ml                    olaj

 Elkészítése:

A sütőtököt tisztítsuk meg, és vágjuk kisebb darabokra (akkorára, mint a család többi tagjának a rántott húsát készítjük el). A panírozás első fázisa a fehérjeszegény kenyérpor lesz, melyhez keverjünk sót, és tetszőleges fűszereket. Majd a következő fázis a vízzel elkevert tojáspótló por, és a legutolsó a fehérjeszegény zsemlemorzsa.

Szokásos módon vagy bő olajban sütjük meg, vagy olajspay segítségével permetezzük le, és sütőben süthetjük ki.

Mártogatósként majonézzel elkevert ketchupot adjunk. Friss salátával tálaljuk.




TRÜKK.

Akár sütőtököt, vagy édesburgonyát a legegyszerűbb módon kenyérpirítóban is megsüthetjük, és kenyér helyett szendvicsalapként alkalmazhatjuk. Elkészítési ideje 8 perc.



Tápanyagtartalom:


  mennyiség
phe (mg)
fehérje (g)
szénhidrát (g)
zsír (g)
energia (kcal)
 100 g
62
1,5
41
1,4
188



Jó étvágyat kívánok hozzá: KissEra

2016. november 5., szombat

Almás tekercs sós karamellel

A Street kitchen ötlete alapján átdolgozta PKU-sra Simon Erika.
Kb. 10-12 kisebb tekercs

Hozzávalók:
4 db                savanykás alma
35 g                vaj
½ db               citrom frissen csavart leve
150 g              cukor
1 csomag        vaníliás cukor
½ tk.               őrölt ánizs vagy ½ db csillagánizs
1 ek.               őrölt gyömbér vagy 2 ek. finomra vágott kandírozott gyömbér
1 tk                 őrölt fahéj
10-12 db         tavaszi tekercs lap
olaj a sütéshez

Szósz (4 adag):
150 g              cukor
100 ml            tejszín
1 csomag        vaníliás cukor
1,5 ek             hideg vaj
1 tk                

Elkészítése:
Az almákat meghámozzuk, magházukat kivágjuk, és felkockázzuk. Egy közepes lábosba tesszük a vajat, cukrot és citromlevet, összeolvasztjuk. Hozzáadjuk a felkockázott almát, és a fűszereket.  Összekeverjük, lefedjük, és puhára pároljuk az almát. Az így elkészült tölteléket hagyjuk kihűlni, majd megtöltjük vele a tekercslapokat. Egy tavaszi tekercs lapot egy deszkára fektetünk, megkenjük bőségesen vízzel. A tölteléket a lap közepére halmozzuk, a lap oldalsó széleit behajtjuk, majd feltekerjük a tekercset. Ezt addig ismételjük, amíg marad töltelékünk. A tekercseket bő, forró olajban 3-5 perc alatt arany barnára sütjük.


Az öntethez a cukrot egy tapadásmentes edénybe öntjük, és lassú tűzön melegíteni kezdjük. Időnként érdemes megkavarni. Amint felolvadt nagyobbra vesszük alatta a lángot, és folyamatos keverés mellett tovább melegítjük, egészen addig, amíg szépen barnulni nem kezd. Lehúzzuk a tűzről a karamellt, hozzáadjuk a vajat és a sót, majd alaposan elkeverjük. Ne ijedjünk meg, össze fog ugrani! Visszatesszük a tűzre, közepes lángra, és ahogy újra olvadni kezd, hozzáadjuk a tejszínt, és addig keverjük, amíg teljesen homogén nem lesz.


Tápanyagtartalom:

mennyiség
phe (mg)
fehérje (g)
szénhidrát (g)
zsír (g)
energia (kcal)
100 g
35
0,7
39
7,2
242
1 db
27
0,6
30
5,5
186