Translate

2016. november 17., csütörtök

Rántott "hús" PKU-s módon, valamint Batáta kenyérpirítóban



A rántott húst sokféleképpen helyettesíthetjük, rántott gombával, karfiollal, brokkolival, sárgarépával, és burgonyával egyaránt. Szerintem kevesen próbálták meg a sütőtökök, mely nagyon jó lehetőség a választék bővítésére.
Javaslom próbáljátok ki, nem fogjátok megbánni!
A sütőstúdió végén odajött hozzám egyik szívem-csücske  felnőtt PKU-s fiú, aki rendszeresen és kreatívan süt, főz otthon, és a következőket mondta: "eddig nem szerettem a sütőtököt, de így még sosem próbáltam, és be kell lássam egészen finom!"
Na ezért érdemes kísérletezni!! 
 
Hozzávalók:                                                                               

300 g                      sütőtök, tisztított

50 g                        fehérjeszegény Loprofin kenyérpor

40 g                        Loprofin tojáspótló por

100 g                      fehérjeszegény zsemlemorzsa


500 ml                    olaj

 Elkészítése:

A sütőtököt tisztítsuk meg, és vágjuk kisebb darabokra (akkorára, mint a család többi tagjának a rántott húsát készítjük el). A panírozás első fázisa a fehérjeszegény kenyérpor lesz, melyhez keverjünk sót, és tetszőleges fűszereket. Majd a következő fázis a vízzel elkevert tojáspótló por, és a legutolsó a fehérjeszegény zsemlemorzsa.

Szokásos módon vagy bő olajban sütjük meg, vagy olajspay segítségével permetezzük le, és sütőben süthetjük ki.

Mártogatósként majonézzel elkevert ketchupot adjunk. Friss salátával tálaljuk.




TRÜKK.

Akár sütőtököt, vagy édesburgonyát a legegyszerűbb módon kenyérpirítóban is megsüthetjük, és kenyér helyett szendvicsalapként alkalmazhatjuk. Elkészítési ideje 8 perc.



Tápanyagtartalom:


  mennyiség
phe (mg)
fehérje (g)
szénhidrát (g)
zsír (g)
energia (kcal)
 100 g
62
1,5
41
1,4
188



Jó étvágyat kívánok hozzá: KissEra