Translate

2013. március 30., szombat

Kellemes húsvéti ünnepeket!



Amikor megfogalmazódott bennem az elképzelés, szeretnék blogt készíteni, elsősorban az motivált, minél több információt oszthassak meg PKU-s kis csapatommal, segítségükre lehessek ilyen módon is, ne csak a klinikai ellátásban, a PKU Egyesületi rendezvényeken, táborokban, sütő-főző stúdiókban, könyvekkel, cikkekkel. Az évek során több ezer receptet kísérleteztem ki, mind elméletben, mint gyakorlatban az életem szerves része a PKU, és a tudományos megközelítés helyett mindig a személyek, az emberek, a gyerekek motiváltak, a visszajelzések tőlük, Tőletek.




Nehéz a lelkesedést, a hitet, a motivációt megtartani (és nem a napi munkaidőről beszélek, hanem az attól független lelkesedésből, segítőkészségből rászánt időről) Húsvéti nagyszombatján, amikor a napi mérleg a következő:

  • 2 kedves sms a diétázó csapatból, melyben nekem is kellemes ünnepeket kívánnak. Fura dolog, nekem is jól esik!!
  • A mai nap 18 sms, melyben csupán „használnak” a kedves diétázók, diétás kérdések felvetésével, melyek egyáltalán nem életbevágók, hanem olyanok, melyeket bármikor meg lehetne kérdezni, nem csak szombaton, nem csak húsvétkor
  • 42 e-mail, szintén diétás kérdésekkel, melybe még véletlenül sem kerül be az az ingyenes, könnyen leírható mondat „Kellemes húsvétot kívánok”

Tudom, ha nincsenek elvárások, akkor nem csalódik az ember! Lehet, nekem nem kellene kötődnöm emberekhez, családokhoz, hanem csak a saját szűk családomra, barátaimra kellene koncentrálnom! Csak az a gondom, ha nem kötődöm a diétázókhoz, akkor nekem egy idő után nem lesz fontos, hogy nekik, értük, ÉRTETEK szervezzek, süssek-főzzek, írjak, törődjek, segítsek! Néha fontosak volnának a viszont reakciók is!



De ennyire képtelenek vagyunk egy kicsit egymással is törődni? Nem arra gondolok, hogy csak úgy egy lapot, vagy e-mailt, vagy smst küldjünk a másiknak az ünnepből kifolyólag, á nem, erről nagyon régen letettem! Csak azon üzenetekről és üzenőkről beszélek, akikben ma leküzdhetetlen volt a vágy, hogy üzenjenek. Azokban sem merül fel, ha hétvégén kérem a másik EMBER segítségét, akkor legalább küldök egy jókívánságot?? Úgy tűnik nem, és ez picit fáj!


Bár ne legyek igazságtalan a hét folyamán érkezett 4 képeslap, és 5 hangos képeslap kedves üzenetekkel, a közel 600 diétázótól!


Szemezgetve a mai szombati vagy mondhatnám „húsvéti” e-mailekből, sms-ekből:

  • „megkaptam a közgyógykártyám, innentől ismét tudjátok ingyenesen írni a recepteket”
  • „keverhetem a tápszert, a C vitaminnal, nem lépnek egymással reakcióba?”
  • „új szakorvosi javaslatot küldenétek?”
  • „tortát sütöttem, összeesett, mi lehet a baj? Volna ötleted? „
  • „Mikor kell kontrollra mennem?”
  • „Szeretnék több PKU-s tejet”
  • „Melyik kenyérport javaslod?”
  • „Mikor is lesz a nyári tábor?”
  • „Hogy kell felfuttatni az élesztőt”
  • „Mennyi volt legutóbb az összfehérjém, phe szintem?”
  • „Mehetek még április 20-án stúdióba, van hely?”

 Hát ezek ellenére kívánok Mindenkinek Kellemes Húsvéti Ünnepeket!!

 KissEra

2013. március 29., péntek

GESZTENYÉS CSIGA



Hozzávalók:                                                                               

400 g                      fehérjeszegény Loprofin kenyérpor

1 zacskó szárított   élesztő

100 g                      margarin

20 g                        méz    

100 g                      cukor

1 zacskó                 vaníliás cukor                                    

1 db.                      Loprofin tojáspótló por (10 g por + 40 ml víz)

150 ml                    Loprofin tej                                                             

csipet                            

A töltelékhez:

50 g                         apróra vágott áfonya

250 g                  gesztenyemassza (mindig olyat válasszunk, melynek fel van tüntetve a fehérjetartalma, minél alacsonyabb legyen kb. 2,5 grammnál kevesebb 100 grammban. Néhány termékben már aspartamot is találhatunk, azt ne alkalmazzuk, valamint olyat sem melyben szójabab is található, így pl. Maróni, Spar gesztenyepüre)                      

100 ml                    alacsony fehérjetartalmú főzőtejszín

100 ml                    Loprofin tej, vagy lp drink

2 ek.                       méz

30 ml                      olaj a megkenéshez





Elkészítése:

Az élesztőt langyos Loprofin tejben vagy vízben, kevés cukorral felfuttatjuk. A fehérjeszegény Loprofin kenyérporhoz hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, valamint a többi hozzávalót. Fokozatosan hozzáadjuk a Loprofin tejet, majd ha a tésztánk teljesen egynemű, alaposan átgyúrjuk. Legalább fél órára félre tesszük keleszteni.

Ezután kisujjnyi vastag téglalap alakúra kinyújtjuk, és az összeállított gesztenyés töltelékkel megkenjük. Feltekerjük, mint a bejglit, és éles késsel felszeleteljük. Sütőpapírral bélelt tepsiben megsütjük, sülés közben olajjal, vagy fehérjeszegény tejjel kenegetjük. Ha még gazdagabbá szeretnénk tenni, készítsünk hozzá vaníliasodót és úgy tálaljuk.

A sütő hőfoka:       200 °C

Sütési idő:              15-20 perc


Tápanyagtartalom:
  mennyiség
phe (mg)
fehérje (g)
szénhidrát (g)
zsír (g)
energia (kcal)
összes
390
7,8
510
110
3198
100 g
43
0,87
56,7
12,2
355

2013. március 28., csütörtök

CSÍKOS HÚSVÉTI KALÁCS



Közkívánatra akkor jöjjön a húsvéti kalács receptje!!
Az inspiráló Szalai Viki volt :-).
 
Hozzávalók:                                                                                

500 g                      fehérjeszegény Loprofin kenyérpor                            

1 zacskó szárított    élesztő

5 ek.                       cukor  

75 g                        vaj, vagy margarin       

220 ml                    Loprofin tej, vagy lp drink    

2 ek.                       kakaópor, jó minőségű, hogy szép színt kapjon tőle a kalács

3 ek.                       lp drink csokoládés ízesítésű

1 mk.                             



Aki szereti:              mazsola

                               fahéj

                               aszalt gyümölcsök

                                        


Elkészítése:

A fehérjeszegény Loprofin kenyérpor felét öblös edénybe öntjük, hozzáadjuk minden alkotóelem felét!!!, az élesztőt, vajat, cukrot, sót és robotgép segítségével összedolgozzuk. Fokozatosan adagoljuk hozzá a fehérjeszegény tejet, és addig dolgozzuk össze, míg teljesen egynemű, hólyagos tésztát nem kapunk. Majd ugyanígy járunk el a tészta másik felével is, csak abba a kakaóport, és lp drink csokoládés ízesítésű kakaóport is beletesszük. Akkor félretesszük legalább fél órára keleszteni, majd egyenként kinyújtjuk a lapokat, maximum ujjnyi vastagra, alulra a fehér színű tésztát tesszük, majd rá a kakaósat, és lazán feltekerjük, mint egy bejglit, vagy palacsintát. Ismét félretesszük meleg, nem huzatos helyre keleszteni. A sütőbe behelyezés előtt megkenjük alaposan fehérjeszegény tejjel, és előmelegített 180 ºC-os sütőben 35-40 perc alatt megsütjük.


Stúdió után Amtman Levente édesanyja rögtön elkészítette, és erről fotót is küldött:

Luta Adrienn édesanyja Húsvétkor az alábbi fotót küldte:
 Gratulálok Csajok, nagyon ügyesek vagytok!!


A sütő hőfoka:        180 °C

Sütési idő:               35-40 perc



Tápanyagtartalom:

 

mennyiség
phe (mg)
fehérje (g)
szénhidrát (g)
zsír (g)
energia (kcal)
 100 g
44
1,3
77
11,1
431,3

2013. március 27., szerda

Az idei húsvéti finomságok 2.

A Müller kínálatában a következő finomságokat találtam:

1 darab nyuszi 15 grammos, azaz 0,29 g a fehérjetartalma, vagyis a phe= 14,3 mg.


1 darab tojás 15 grammos, a fehérjetartalma: 0,05 g, a phe= 2,3 mg.

1 darab nyuszi 20 grammos, azaz 1,32 g a fehérjetartalma, azaz a phe=66 mg.


1 darab nyuszi 10 grammos, azaz 0,65 g a fehérjetartalma, azaz a phe=32,5 mg.



1 darab nyuszi 22,2 grammos, azaz 1,44 g a fehérjetartalma, azaz a phe=72,2 mg.

Rozgonyi Orsi a következőket találta, és köszönet a kóstolóért is!
1 darab koszorú 15 grammos, azaz 0,12 g a fehérjetartalma, vagyis a phe= 6 mg. 


A zselében a fehérjetartalom NULLA !!! Így a phe tartalma is NULLA!


Piciera az Aldiban találta még, köszönet érte:
1 darab tojás 19 grammos, azaz 1,1 g a fehérjetartalma, vagyis a phe= 55 mg. 


Komáromy Szilvia a Hoferben (osztrák Aldi) az alábbiakat találta, köszönöm szépen az infót:

1 darab nyuszi 16 grammos, azaz 0,3 g a fehérjetartalma, vagyis a phe=15 mg.


1 darab nyuszi 17 grammos, vagyis 0,1 g a fehérjetartalma, azaz a phe=5 mg.

Úgy vélem a választék igen széleskörű, mindenki megtalálhatja toleranciájának megfelelő édességet.
Szép estét Mindenkinek: KissEra

2013. március 26., kedd

Az idei húsvéti finomságok 1.

A következő csábulásra alkalmas dolgokat találtam az Aldiban. Természetesen senkit nem arra szeretnék buzdítani, hogy korlátlanul tömje magába ezeket a magas szénhidrát, és zsírtartalmú édességeket, ugyanakkor kis mennyiségben leilleszthető az ünnepi étrendbe is.


A darab nyusziban 0,8 g a fehérje, azaz 40 mg a phe.








100 gramm fehérjetartalma 6,7 gramm. A doboz 125 grammos, melyben 25 pillangó található, azaz 
1 nyuszi fehérjetartalma 0,34 gramm, ami 16,8 mg phe-nak felel meg.


1 darabban 0,2 g a fehérje, mely 10 mg phe-nak felel meg.

Egy adagban, mely 25 gramm a fehérje 0,7 g, ebben a phe 35 mg.


1 darab fehérjetartalma 1,3 gramm, azaz 65 mg.




A nyuszi nyalókában 1 darabban 0,9 gramm a fehérje, így 45 mg a phe.


A barna csokis nyuszi nyalókában 1 darabban 1,1 gramm a fehérje, így 55 mg a phe.


Holnap a Müller kínálatában kutatjuk a Húsvéti édességeket.
Szép estét Mindenkinek! KissEra


2013. március 25., hétfő

ECETES-SÓS CHIPS HÁZILAG



Hozzávalók:                                                                               
2 db                       tisztított burgonya
2 db                       zeller
500 ml                  olaj
2 kk.                             
                               ecet
bazsalikomos balzsamecet

Elkészítése:
A burgonyát megmossuk, megtisztítjuk, és zöldséggyalun legyaluljuk. Ezután ecetes vízbe áztatjuk be, kb. fél órára.
Forró olajban kisütjük, majd papírtörlőn lecsepegtetjük. A legvégén bazsalikomos balzsamecettel megspricceljük, esetleg sózzuk. Fém süteményes dobozokban tárolhatjuk.


TIPP:
Ugyanakkor nem hagyhatom ki, melyet sokszor szoktam a lelketekre csomózni több- kevesebb sikerrel, a burgonya fehérjetartalma, nem igazán alacsony! 10 deka tisztított burgonyában a fehérjetartalom a magyar tápanyagtáblázatokban 2,5 g, a nemzetközi anyagcsere társaságok közlése alapján 2 grammal számolunk.
Ebben a fenilalanin (phe) tartalom 100 mg, azaz egy átlag PKU-s naponta 300 mg-nyi fenilalanint ehet meg, így könnyen átszámíthatjuk, ez csupán 30 deka krumplinak felel meg, ha ekkora mennyiséget elfogyasztana! Ezért javasoljuk azt, hogy ne egyen a PKU-s minden nap burgonyát, hanem lehetőség szerint csak kétnaponta, és a mennyiségre elengedhetetlenül figyelni kell!!
A másik érdekesség, ha elkezdünk sütni burgonyát, a hő és olaj hatására veszít a víztartalmából, vagyis, a kezdeti 10 deka, vagyis 100 gramm burgonyából a végére csupán 7-8 deka lesz, vagyis 70-80 gramm. Ekkor már ennek a mennyiségű krumplinak lesz a fenilalanin tartalma 100 mg-nyi. Vagyis ami a lényeg, ne a megsült krumpliból vegyünk ki 10 dekát és nehogy azt higgyük, hogy ebben van 100 mg phe, hanem ebben már 130 mg a phe (fajtától függően: 125-143 mg).
Élelmiszer
Phe tartalom
Nyers tisztított burgonya, 100 g
100 mg
Sült burgonya, 100 g
130 mg

Tápanyagtartalom:
 
mennyiség
phe (mg)
fehérje (g)
szénhidrát (g)
zsír (g)
energia (kcal)
100 g
81
1,2
15
13
535